Az autóiparban használt NOx-érzékelők elsősorban amperometrikus típusúak, és két-három elektrokémiai cellát tartalmaznak külön kamrában.
Az első cella eltávolítja az O2-t a mintából, hogy megakadályozza a zavarást a második cellában az NOx mérésével.
Ezek az érzékelők a kereskedelemben több szállítótól is beszerezhetők, és az NOx adszorber és az SCR utókezelő rendszerek vezérlésére szolgálnak. Ezenkívül az NH3 érzékelőket SCR rendszerekben való használatra fejlesztették ki.
Ezeknek az érzékelőknek a fejlesztése az 1990-es években kezdődött, és a kereskedelmi verziókat először a 2000-es évek elején vezették be NOx adszorberekkel és karbamid-SCR utókezeléssel ellátott, szegény égésű benzines személygépkocsikban és dízeljárművekben való használatra könnyű és nagy teljesítményű dízelmotorokhoz.
Az NOx-érzékelő méri a belső égésű motorok kipufogógázában lévő nitrogén-oxidok (NOx) mennyiségét. Ezek az érzékelők egy elektrokémiai cellát használnak a kipufogógáz-áram NOx-koncentrációjának érzékelésére, és valós idejű visszajelzést adnak a motorvezérlő rendszernek, amely aztán beállíthatja a levegő-üzemanyag keveréket vagy az NOx-utókezelő rendszer működését a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében. Az érzékelő funkciója kulcsfontosságú annak biztosításában, hogy a motor megfeleljen a károsanyag-kibocsátási szabványoknak és hatékonyan működjön.